2010. november 22., hétfő

Ügyes Juci reloaded

Nos, gondoltam egyet, és most felrakom egyben a múlt vasárnap készült összes kaját. Annál is inkább, mivel tegnap is "ugyanúgy jártam", szóval kezd úgy tűnni, hogy ráállok erre a vasárnapi 2-3 órás maratoni főzőcskére, így hétközben nem kell a főzéssel foglalkoznom, igazán remek lesz ez így...:) Ennélfogva sosem érném utol magam a blogolással ha apránként akarnám feltenni a recepteket, szóval most receptözön következik...:)


Paradicsomos szejtánragu hagymás tört krumplival:


Hozzávalók:
A raguhoz:
250 g sikérporból készült szejtán (ebből majdnem az egészet felhasználtam, és háromszor ettem belőle - én egyedül)
a paradicsomszósz az előzőleg a tésztatekercsekhez készített maradéka volt
rozmaring (egész, nekem szárított volt, de persze jobb a friss)
A krumplihoz:
4-5 szem krumpli
2 közepes fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma


Elkészítés:

A krumplikat héjában feltettem főni. Amíg főttek, elkészítettem a ragut: a szejtánt ledaráltam, kevés olajon elkezdtem sütni. Amikor megpirult, felöntöttem a paradicsomszósszal és egy kis vízzel, beletettem jó sok rozmaringot, meg egy kis sót meg borsot (nekem most csak ez hiányzott a már egyszer megfűszerezett kész szószból, de persze lehet más fűszert is beletenni). Kb. 10- 15 percig főztem, és kész is lett - ha nem jó az állaga be lehet a végén sűríteni, nekem most jó lett. Ezután elkészítettem a köretet: a megfőtt krumplikat hideg vízzel leöblítettem, majd megpucoltam és összetörtem. A vöröshagymát és a fokhagymát megtisztítottam, a vöröshagymákat durvára vágtam. Egy kis olajon elkezdtem sütni, majd amikor már kezdtek picit barnulni, belenyomtam a fokhagymát is, és hozzátettem a krumplit. Kicsit sütöttem együtt, míg a krumpli is kapott egy kis színt, majd levettem. Kész
.




Ez a tekercs nagyon-nagyon finom lett, biztos hogy fogom még csinálni néhány variációját.

Hozzávalók:
10-12 rizslap (ez egy embernek kb. 2-3 evésre elég)
egy jó nagy marék rizstészta
1 kisebb cukkini
egy darab padlizsán (egy kisebbnek kb. a fele, egy nagyobból kb. egy 5-10 centi vastag darab)
1 doboz kókusztej
citromlé
3-4 gerezd fokhagyma
házi piros arany



A rizstésztát leforrázod, és 5-10 percig puhulni hagyod (nem baj ha picit szétfő mert jobban összetartja a tölteléket legalább), ha kész, leszűröd. A cukkinit és a padlizsánt kb. fél centi vastag és 4-5 centi hosszú csíkokra vágod, és gőz fölött megpárolod. Ha, kész, összekevered a risztésztával, hozzáadod a kóksuztejet, belenyomod a fokhagymát, teszel bele, sót, borsot, jó sok piros aranyat és citromlét, hogy jó pikáns legyen. Ha ez kész, nekilátsz hajtogatni. A rizslapból való tekercs hajtogatásról itt értekeztem korábban, úgyhogy ezt a műveletet most részletesen nem írom le. A tekercseket vékonyan kiolajozott sűtőlemezre teszed, majd mindkét felüket barnára sütöd. Nyami!:)



U.I.: A képen nem láthatóak a kérdéses művek, de néhány rizslapból nem tekercset, hanem batyut csináltam. Persze semmi különbség nincs a kettő között, csak ilyen hangulatom volt...:) Ja, és senki ne lepődjön meg, ha a sütés végére a tekercsekből lapos valamik lesznek. Hát, azt hiszem ez a kevés olajjal-sütőben sütés átka...:( Bő olajban nem plattyantak szét ha jól emlékszem, de én inkább laposan eszem mint olajosan...:)





Hát, ez megint ilyen maradékösszekutyulós csodakaja - ahhoz képest nem volt viszont rossz...:) Ennélfogva a receptje is borzasztó egyszerű lesz. Összekevertem ezt és ennek a napraforgókrémjét, majd kis lepényeket placcsantottam evőkanállal egy tepsibe, és mindkét oldalukat megsütöttem. Kész.


Cukkinis háromgabonás egytál:


Na ezt már nem múlt héten, hanem tegnap csináltam, a következőképpen:


Hozzávalók (ebből elég nagy adag lett, lehet hogy legközelebb befelezem):
1-1 bögrényi köles, bulgur és hajdina
1 közepes cukkini
1 paradicsom
3-4 gerezd fokhagyma
petrezselyem
citromlé
fűszerek (Alnaturás vegyes-zöldséges cucc + só)


Elkészítés:

A cukkinit csíkokra vágtam, és elkezdtem olajon fonnyasztani. Mikor már kicsit összeesett. hozzáadtam a felkockázott paradicsomot (előtte lehúztam a héját), és belenyomtam a fokhagymát. Kicsit sütöttem együtt is, majd felöntöttem vízzel, beletettem jó sok petrezselymet és hozzátettem a hajdinát is. Megfűszereztem, öntöttem hozzá bőven citromlevet is, majd elkezdtem főzni. Amikor a hajdina már félig megfőtt, hozzátettem a kölest és a bulgurt is, és az egészet puhára főztem - ha kellett közben öntöttem még bele vizet és utánfűszereztem. Kész.



U.I.: Ugyanennek egy változata lehet az, ami az egyik feléből készült. Csináltam "reform ránott cukkinit és krumplit" - ha valakit érdekel, egyszer szívesen megosztom ennek is a receptjét, mert ez volt az első pozitív tapasztalatom a panírhelyettesítéssel kapcsolatban - bár a tojást nem helyettesítettem mert azt most már módjával esszük, de a többit igen :). E mellé zöldséges rizs volt a köret (jó fokhagymásan, basmati és jázminrizs felesben + mexikói zöldségkeverék: kukorica, piros kaliforniai paprika, zöldhüvelyű zöldbab és talán zöldborsó is volt benne ha jól emlékszem). Szóval ennek a rizsnek is és a gabonás egytálnak is fogtam a felét, és összekutyultam, majd hozzáadtam a panírozásból megmaradt fél tojást is, meg jó sok szezámmagot, és ebből a cuccból csináltam kis lepényeket, és sütőben megsütöttem mindkét oldalukat jó barnára. Nagyon finom volt ez is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése